1960-ban az Egyesület indokoltnak tartotta, hogy saját lapot adjon ki, részben a tagság publikációs lehetőségeinek szélesítésére, részben a külföldi szakirodalom ismereteinek elterjesztésére (egy rövid történelmi visszapillantást mellékelünk). Most a lap 57. évfolyamát szerkesztjük, évi 4 szám jelenik meg.
Főszerkesztő: Dr. Bodoky Tamás
Szerkesztőbizottsági tagok: Dr. Baráth István, Dr. Galsa Attila, Dr. Pethő Gábor, Dr. Szabó Norbert Péter
1960-tól az egyesület lapja csak nyomtatva volt hozzáférhető. Ezek a számok például a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (eredetileg az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet) Geofizikai Szakkönyvtárában olvashatók. Később, az egyesület második honlapjának készítése során első lépésként a közeli múltban megjelent számok tartalomjegyzékét és a szakcikkek tartalmi kivonatát ismertettük (magyarul és angolul). Ilymódon a 2003-2009 évek során megjelent számokról (a 45/1 számtól az 50/2 számig) kaphatunk áttekintést. Ez az állomány itt olvasható.
Szándékunk volt az, hogy az Egyesület nyomtatott és elektronikus kiadványa (azaz: a lap és a honlap) kiegészítsék egymást: a honlap a gyors és színes híradás eszköze, a MAGYAR GEOFIZIKA pedig a hagyományos információközlés útja legyen. Ugyanilyen szándék volt az is, hogy a lap az interneten is olvasható legyen. A második szándék már valóra vált: 2009 nyarától a lep teljes terjedelmében (PDF formátumban) olvasható tagsági regisztráció után (a regisztrációt, azaz a hozzáférés kódját az Egyesület titkárságától lehet kérni, tagtársaink a hozzáférési adatokat a nyomtatott szám megjelenésekor e-mailban kapják meg).